Bűncselekmény

Bűnügyi felügyeletet rendeltek el a hivatali vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkár ügyében

A miniszterelnök már alá is írta a helyettes államtitkár felmentését.

2020.12.03 17:29MTI

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel gyanúsítanak - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

A közleményben azt írták: a megalapozott gyanú lényege szerint egyikük egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó, aki tervezett új cégében jogtalan előnyként tulajdonrészt ajánlott a magas rangú minisztériumi tisztségviselőként dolgozó másik férfinak, hogy hivatali helyzetével visszaélve segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

A vezető beosztású gyanúsított az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte - tették hozzá.

A vállalkozó cselekménye hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, míg a másik gyanúsítotté vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának megállapítására lehet alkalmas - írták.

Hozzátették: a nyomozás kezdeti szakaszban van. Mivel a bíróság szerint "megalapozottan feltehető", hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást - tanúk befolyásolásával, értesítésével, bizonyítékok eltüntetésével vagy megsemmisítésével - megnehezítenék vagy meghiúsítanák, az ügyészi indítványnak megfelelően elrendelték bűnügyi felügyeletüket, nyomkövető alkalmazásával.

A végzés végleges - jelezték.

Az Agrárminisztérium szerda este közleményben tudatta, hogy hivatali vesztegetés miatt nyomoznak a szaktárcánál; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezte Nagy István agrárminiszter.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón elmondta, hogy a miniszterelnök már alá is írta a helyettes államtitkár felmentését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.