Karácsonyék megkezdték a kirúgásokat

koronavírus kukás szemétszállítás fkf Koronavírus illusztráció kukásautó
Korona vírus koronavírus fertőzés betegség járvány Budapest
Koronavírus illusztráció
Vágólapra másolva!
A főpolgármester három hete még azt mondta, hogy a takarékossági okokkal magyarázott átszervezések nem érintik majd a fővárosi cégek szakmai dolgozóit. A Magyar Nemzet információi szerint azonban közel két tucat dolgozójától vált meg a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt., és márciusig további munkavállalóiktól búcsúzhatnak el.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Karácsony Gergely nemcsak a főpolgármesteri programpontjai zömét nem tartja be, de azt sem, amit még csak három hete ígért. November 20-án ugyanis azt mondta, hogy átszervezések lesznek a fővárosi cégekben, aminek oka a költségek visszaszorítása, ám azt is hozzátette, hogy ez nem fogja érinteni cégeik szakmai dolgozóit. A főpolgármester akkor büszkén jelentette ki, hogy 24 felügyelőbizottsági helyet szüntetnek meg, kevesebb vezetői poszt és hivatali autó lesz a racionálisabb és hatékonyabb működés érdekében.

A Magyar Nemzet értesülései szerint viszont az öt másik fővárosi vállalattal közös közműcéggé összeolvadó Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) Zrt.-től

23, többségében fizikai és szellemi dolgozót küldtek el.

Az FKF 17 munkavállaló elbocsátását elismerte, állításuk szerint csak 4 dolgozójuk tartozott a fizikai munkások állományába. A vállalatot jól ismerő források szerint a többi dolgozó zöme sem vezető beosztású volt, hanem adminisztratív munkát végeztek, vagy a humánerőforrás osztályon dolgoztak.

Több tucat embert bocsátott el az FKF (illusztráció) Fotó: Hirling Bálint - Origo

A vállalat honlapjára ellátogatva, a karrier menüpontban ugyan folyamatosan keresnek új munkaerőt, az elbocsátott dolgozóiknak mégsem ajánlottak fel másik ilyen munkakört.

Tagadják, hogy még több embert elküldenek

Az FKF ugyan tagadja, hogy további létszámleépítésben gondolkodnának, ahogyan azt is, hogy ilyenről tájékoztatták volna a dolgozóikat, ám többen azt állítják, hogy a tartályellátó csoport vezetője több beosztottja jelenlétében kijelentette:

azok sem lehetnek nyugodtak, akiket most nem bocsátottak el, mert a jövő év elején, március végéig még számos munkatársat fognak elküldeni.

Egy belső levelezés tanúsága szerint a fővárosi vezetés tudta, hogy nem csak vezetői és politikai beosztású pozíciókból küldenek el embereket. Nem csak, hogy tudtak róla, utasítást adtak arra vonatkozóan, hogy

ne egyszerre bocsássanak el több tucat embert, annak érdekében, hogy elkerüljék a csoportos létszámleépítés látszatát.

Az elbocsátásokat az FKF az év eleje óta zajló racionalizálási folyamat egyik elemének nevezte. A cég arra is hivatkozott, hogy állítása szerint a fővárosiak befizetései az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től nem jutnak el maradéktalanul az FKF-hez.