szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Befulladt az 1,1 milliárdos iskolafelújítás, nem látszik a vége.

A gyerekek a gyógyszertárban és a plébánián tanulnak összezsúfolva a járvány közepén, miközben az iskola romokban áll Babócsán - írja a Népszava. A somogyi településen tavaly júniusban indult 1,1 milliárdos beruházásának már szeptemberben be kellett volna fejeződnie, ehhez képest a bővítés, fűtés- és energiakorszerűsítés annyira megcsúszott, hogy már a tanév elején is januárral számoltak.

Az alsósok a gyógyszertárba, a felsősök a plébániára mentek tanulni, előbbiben a tanárok hangja áthallatszik a szomszéd szobába, 80-90 gyereknek pedig egy 96 négyzetméteres udvar jut. A plébánián önálló kijárata sincs az ideiglenes tantermeknek.

A nyáron a tankerület - elfogadva a kivitelező APM Construct Kft. indokait a járvány okozta nehézségekről - még rábólintott a csúszásra, majd novemberben mégis azonnali hatállyal felmondta a szerződést a kivitelezővel arra hivatkozva, hogy többszöri felszólítás ellenére sem halad a munka, és a hulladékot sem kezelte rendesen.

Az iskola szó szerint romokban van, a Népszava pedig azt állítja, érdemi munka nyomát sem látni a területen. A helyiek szerint az egész tanév rámegy a 150 diákot tanító somogyi iskola felújítására, a település polgármestere, Jáger Sándor pedig azt mondta az újságnak, a tankerület szervezi az állagmegóvást és írja ki az új közbeszerzést, a falunak viszont nincs ráhatása a beruházásra.