MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

"Belőlem egyetlen dolog hiányzik: a hiba!" [2026-08-31]

Szulák Andrea őszinte vallomása a Valódi Nők podcast adásában nemcsak a hallgatóságot, hanem a közösségi médiát is megmozgatta. A népszerű előadóművész a tőle megszokott humorral és mélységgel beszélt belső küzdelmeiről, különösen a maximalizmusáról, amely saját bevallása szerint sokkal nagyobb nyomást helyez rá, mint bármilyen külső kritika. Szavai egyszerre voltak szórakoztatóak és megrázóak, hiszen kendőzetlenül tárta fel, hogy a legkeményebb kritikusa nem más, mint ő maga.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy Natália: Még az is lehet, hogy egyszer visszamegyek a színpadra [2026-08-30]

Különleges ez az év Nagy Natáliának, aki az idén több kerek évfordulóról emlékezik meg, az egyik, a legendás Csinibaba című filmhez kötődik. Nyarait rendszeresen a híres fürdővárosban, Gyulán tölti, ahol a Gyulai Várfürdőben bukkantunk rá, amint éppen gyermekkönyveit dedikálja. Nagy Natáliát nemcsak a Csinibaba bolondos és szexis Mancijaként kedveltük meg, hanem az abszurd humort képviselő Holló Színház és a L
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azok az emberek, akikben ez az egy személyiségjegy megvan, vonzóbbak - mondja egy házasságközvetítő [2026-08-29]

A modern társkeresés világa egyre inkább a külsőségekre épül, különösen az online platformokon, ahol a profilképek dominálnak. De vajon tényleg csak a tökéletes megjelenés számít? Susan Alper, a párkeresés szakértője és a Susan Alper Connections Inc. vezérigazgatója szerint a válasz egyértelműen nem. Több mint két évtizedes tapasztalatával Alper azt vallja, hogy a humor az egyik legfontosabb tulajdonság, amely bárkit vonzóbbá tehet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy Natália elutasította Ókovács Szilveszter kecsegtető ajánlatát: megmondta a színházigazgatónak a magáét [2026-08-28]

Nagy Natália humorista, színésznő és író húsz éve következetesen elutasítja az állami támogatásokat, és saját finanszírozásban adja ki a könyveit. Az elveit szigorúan követő művész szerint a kultúra és a művészet területén is a piaci alapú működés lenne az ideális, ezért nem kíván részt venni az állami támogatásokkal működő rendszerben. Ókovács Szilveszter nem akármilyen ajánlattal rukkolt elő számára a múltban, a találkozón viszont Natália megmondta a magáét, és végül eredménytelenül zárult a projekt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós köszönetet mondott Magyar Péter segítségéért [2026-08-28]

Galla Miklós egy friss bejegyzésében úgy fogalmazott, a klímák látványa mindig arra emlékezteti, hogy Magyar Péter paksi tevékenységének köszönhető, hogy a berendezések egyáltalán működhetnek. A humorista sorait eltérően értelmezték a kommentelők.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

G.w.M úgy látja, sokan nem képesek feldolgozni a humorát: [2026-08-27]

G.w.M, a népszerű rapper, aki a Celeb vagyok, ments ki innen! 2026-os évadának egyik játékosa lesz, már izgatottan várja a dzsungelbeli kihívásokat. Bár a túlélés nem áll távol tőle, hiszen
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy Natália: Ókovács Szilvesztert arra is kértük, hogy mivel elég közel van a tűzhöz, csapjon már a mohó haverjai kezére [2026-08-27]

A színésznő-humorista-író alkotását bemutatta volna az Operaház, de ő visszautasította a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, miért az édesapjánál helyezték el Fodor Zsókát a szülei válása után [2026-08-26]

Szerdán mutatják be Fodor Zsóka Erzsikétől Anyusig című önéletrajzi kötetét, amelyben a Barátok közt egykori sztárja humorral, ugyanakkor kendőzetlen őszinteséggel mesél élete legszebb és legnehezebb időszakairól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jennifer Aniston és Selena Gomez videóján pörög az internet: a színésznő férjét mintha kicserélték volna [2026-08-23]

A humoros videó percek alatt bejárta az internetet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós: Küldtek pénzt, be tudtam vásárolni [2026-08-18]

Galla Miklós hosszú hónapok óta makacs, hullámokban jelentkező csuklással küzd. A 67 éves humorista júliusban, 11 hónap várakozás után jutott be egy sebészeti osztályra, ám ott azt állapították meg, hogy az állapota nem igényel műtéti beavatkozást. Az orvosa ezután pszichiátriai vizsgálatra irányította, amelyre augusztus 8-ra kapott időpontot. Galla most a Blikknek árulta el, hogyan érzi magát, enyhült-e azóta a csuklása, illetve mi történt a pszichiátrián.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

8 kérdéses Monty Python-kvíz, amit csak az igazi rajongók tudnak hibátlanul megoldani [2026-08-17]

A Monty Python rajongói számára az egyik legkülönlegesebb dátum minden bizonnyal 1979. augusztus 17. Aznap mutatták be New Yorkban a társulat egyik legismertebb és legvitatottabb filmjét, a Brian életét. A film azóta klasszikussá vált, a Monty Python pedig nemcsak a brit humor, hanem az egyetemes komédiatörténet egyik legfontosabb csapatává nőtte ki magát. De kik voltak ők, és hogyan lett hat komikusból olyan társulat, amelynek a poénjait évtizedekkel később is idézzük?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meglepő pályát választott a Showder Klub humoristája - elárulta, miért [2026-08-16]

Több mint tíz éve szerepel a képernyőn Al-Gharati Magyed, jemeni-magyar humorista. Az első Showder-klub fellépésénél mindössze 20 éves volt, még tele tervekkel. Ezeket azóta megvalósította, a nyáron ugyanis hat hosszú év kemény munkája után fogorvosi diplomát szerzett.

Ezért szeretnek az emberek: ez a csillagjegyed legszebb tulajdonsága [2026-08-15]

Nem ugyanazért szerethető minden csillagjegy. Van, akit a hűsége miatt becsülnek, másokat a humoruk, a gondoskodásuk vagy éppen a kitartásuk tesz különlegessé. Nézd meg, nálad mi az, amit mások a leginkább értékelnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós: Ramatyul állok anyagilag, semmi pénzem nincs [2026-08-15]

A humorista élelmiszerre, gyógyszerre és közüzemi számlákra kért pénzt a követőitől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-08-14]

A skót Beyoncé néven is emlegetett Lewis Capaldi négy év után lépett újra a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, ahol az egyik eddigi legnagyobb tömeg gyűlt össze a tiszteletére. A kétéves visszavonulása és súlyos mentális küzdelmei után visszatérő énekes amellett, hogy a lelkünket is kifacsarta szívszorongató balladáival, felhőtlen humorával és öniróniájával az idei fesztivál egyik legemlékezetesebb koncertjét adta.

Visszatér a RTL képernyőjére a magyarok kedvenc műsora: itt a dátum [2026-08-14]

A Heti Hetes, ami idén tavasszal tért vissza az RTL képernyőjére egy évtizedes szünet után, nyári pihenőre ment, de a rajongóknak nincs okuk aggódni: a csatorna már bejelentette, hogy ősszel új epizódokkal folytatódik a népszerű talkshow. A szeptemberi forgatásokra pedig most először jegyek is vásárolhatók, így a nézők testközelből élvezhetik a műsor sziporkázó humorát és éles társadalmi kritikáit.

Laár András 71 évesen újra szerelmes: először mutatta meg a színésznő párját [2026-08-13]

Laár András, a KFT egykori frontembere hosszú és nehéz időszak után újra megtalálta a boldogságot, mind a magánéletében, mind a szakmai pályáján. Az elmúlt években gyakran került reflektorfénybe a humorista a küzdelmeivel: válása után elvesztette otthonát, és számtalan alkalommal kényszerült költözni, olykor lakóautóban vagy egy tanyán élve. Most azonban úgy tűnik, hogy a 71 éves András élete rendeződött, hiszen nemcsak egy mesés balatoni környezetben talált új otthonra, hanem a szívét is elrabolták.

[2026-08-13]

Lola frappáns válaszokkal állt ki magáért, miután a testalkatát bántó kommentekkel támadták az Instagramon. A közösségi médiában egyre gyakoribb jelenség, hogy a celebeknek rosszindulatú hozzászólásokkal kell szembenézniük, ám az énekesnő most nem hagyta szó nélkül a sértéseket. Egy rózsaszín ruhás szelfi kapcsán érkezett megjegyzésekre nemcsak visszavágott, hanem humorral és iróniával tette helyre a beszólogatókat...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Mit hordasz mellek helyett?" - Durván beszóltak Lola testére, nem akárhogy vágott vissza az énekesnő [2026-08-13]

Lola frappáns válaszokkal állt ki magáért, miután testalkatát illetően bántó kommentekkel támadták az Instagramon. A közösségi médiában egyre gyakoribb jelenség, hogy a celebeknek rosszindulatú hozzászólásokkal kell szembenézniük, ám az énekesnő most nem hagyta szó nélkül a sértéseket. Egy rózsaszín ruhás szelfi kapcsán érkezett megjegyzésekre reagálva nemcsak visszavágott, hanem humorral és iróniával tette helyre a beszólogatókat, ezzel példát mutatva követőinek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Bëlga feltalálta az egészségügyi mulatóst, a végeredmény nagyon beteg lett [2026-08-12]

A Mulatozin Forte című dalban Janklovics Péter humorista is vendégszerepel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Janklovics Péter kicsit már unja, hogy 17 éve ő a Sziget arca [2026-08-11]

Tizenhét évvel ezelőtt kezdődött Janklovics Péter és a Sziget fesztivál kapcsolata. A színész, humorista a legendás Prodidzsáj reklámmal akkora sikert aratott, hogy a mai napig összeforr a neve a rendezvénnyel. 2009 óta több alkalommal is volt a Sziget reklámarca, így egyértelmű volt a szervezők számára, hogy a régi időket idéző és azok előtt tisztelgő nulladik napon fontos szerepet kap majd.

Tóth Andi megszólalt a randizásról: ezeket a tulajdonságokat tartja visszataszítónak egy férfiban [2026-08-10]

Tóth Andi ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, ám egy nemrégiben közzétett TikTok-videóban őszintén válaszolt a rajongói kérdéseire. A videója középpontjában a szerelmi élete állt, amelyről Andi humorral, de nyíltan beszélt. Elárulta, hogy jelenleg nem foglalkoztatja a randizás, és azt is megosztotta, milyen tulajdonságokat tart elrettentőnek egy férfiban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Janklovics Péterrel állt össze a Bëlga: több mint 7 perces [2026-08-07]

Egészségügyi rapszódiával jelentkezik a Bëlga! A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monster trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csonka András külsejére tett megjegyzést Liptai Claudia és Ábel Anita: a reakciója mindent visz [2026-08-06]

Csonka András videóban reagált az elhangzottakra, humorral ütötte el a megjegyzést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hitványság, alávaló, közgyalázat [2026-08-06]

Puzsér Róbert értékelése szerint a sorozat a South Parkhoz foghatónak hirdette magát, de még Maksa Zoltán humorát is alulmúlta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új női műsorvezető az RTL-nél: ez a szőke sztár lesz látható a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorban [2026-08-05]

Sipos Orsi humorista lesz a Celeb vagyok, ments ki innen! női műsorvezetője.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új műsorvezető érkezik: a humor női nagyágyúja csatlakozik a Celeb vagyok, ments ki innen! csapatához [2026-08-05]

Újabb kollégát köszönthetnek a csapatban a Celeb vagyok, ments ki innen! eddig bejelentett műsorvezetői. Árpa Attila, Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence mellé csatlakozik az évadra a csípős humoráról ismert Sipos Orsi humorista.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rhythm Paradise Groove teszt [2026-08-03]

A WarioWare mellett a Rhythm Paradise (avagy Rhythm Heaven) széria képviseli évek óta Nintendo-konzolokon a humoros minijátékok gyűjteményét. Előbbi fókuszában a ritmus áll, az új felvonás pedig évtizedes kihagyás után több mint száz játékkal várja vissza a rajongókat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-08-03]

A humorista szerint a Fidesz egyik legnagyobb hazugsága a rezsicsökkentés volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szorcsik Viki megdöbbentő vallomást tett: Ő az a 17 évvel fiatalabb férfi, akire szemet vetett [2026-07-31]

Váratlan fordulatot hozott az Exek csatája egyik játéka: Szorcsik Viki őszintén elárulta, hogy a műsor szereplői közül Pumped Gabo áll hozzá a legközelebb a férfiideáljához. A színésznő szerint a fiatal influenszer humora és kisugárzása fogta meg igazán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kínos randiélményéről mesélt Kajdi Csaba: [2026-07-31]

Kajdi Csaba szókimondó stílusa miatt is népszerű, kendőzetlen őszinteséggel beszél az élet dolgairól, mindezt szarkasztikus humorral fűszerezve. Azon ritka influenszerek közé tartozik, aki saját baklövéseit is felvállalja, ezúttal épp egy kínos randiélményét elevenítette fel a Sláger Rádióban.

Szívszorító üzenetek [2026-07-31]

Gálvölgyi Judit és Gálvölgyi János 55 éven át voltak házasok, bár a szerelmük és az ismeretségük csaknem hatvan évre nyúlt vissza. A neves műfordító és a színművész 1971-ben kötött házasságot, miután fiatalon megismerkedtek. A humoristának és a gyermekeiknek most örökre el kellett köszönniük Judittól, akitől a hazai sztárok is elbúcsúztak a halálát követően.

Jay és Néma Bob füves gazdaságot épít PC-n [2026-07-28]

Kevin Smith kultikus karakterei egy laza, humoros menedzsmentkalandban állnak össze, ahol a játékosnak egy lepukkant udvarból kell virágzó vállalkozást létrehoznia.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az egész világot megrázta a hír! Örök álomra hunyta szemét az ismert brit színész [2026-07-28]

85 éves korában elhunyt Bill Oddie angol színész, zenész, dalszerző, író, televíziós műsorvezető és elkötelezett természetvédő aktivista. A sokoldalú művész generációk számára vált ismertté humorával, zenei munkásságával és a természet iránti szenvedélyével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-26]

Csonka András és Nagy Sándor barátsága immár huszonkét éve tart, és a humor az egyik legfontosabb kapocs közöttük. Kettejük kapcsolata a 2004-es Atlantis című musical próbái során kezdődött, amelyet a Tropicariumban mutattak be. Bár a produkció látványos volt, a jegyek magas ára miatt mindössze két előadást ért meg. Nagy Sándor ekkor még a Színművészeti Főiskola hallgatója volt, míg Csonka András már ismert színésznek számított. Elárulták, hogyan telik a nyaruk színészként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklóst nem tudták megműteni, pszichiátriára küldte az orvosa [2026-07-25]

Galla Miklós, a 67 éves humorista hosszú hónapok óta tartó, makacs csuklással küzd, amelyre eddig nem találtak hatékony orvosi megoldást. Bár nemrégiben végre bejutott egy sebészeti osztályra, az orvosok megállapították, hogy a probléma nem sebészeti jellegű, így műtétre nincs szükség. A szakemberek azonban nem adták fel, és a kezelést pszichiátriai irányba terelik, amely augusztusban folytatódik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kelet-európai művek iróniával, humorral és pesszimizmussal [2026-07-22]

A kiállítás koncepciója intellektuális csemege, kissé talán túlbonyolított alternatív bejárási útvonalakkal. A Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című, 2026. október 18-ig megtekinthető tárlat két kurátorával, Kálmán Borbálával és Készman Józseffel beszélgettünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Markos György 80 éves korára túl van egy infarktuson és egy sztrókon: így él most a legendás humorista [2026-07-22]

Markos György többször élt át halálközeli élményt, ma már nem lép színpadra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Markos György megrázó vallomása a 80. születésnapján: [2026-07-22]

Szerdán ünnepli a 80. születésnapját Markos György. A humorista 25 éve vonult vissza a színpadtól, miután Nádas György oldalán elképesztő sikereket ért el. A legendás Alfonzó fia most őszintén vall az öregedésről, a tragikus veszteségekről, a halálközeli élményeiről, illetve arról, miért mond nemet a felkérésekre mind a mai napig.

Döbbenetes, kit javasol köztársasági elnöknek ByeAlex: szavazást is indított az ügyben [2026-07-21]

Humoros bejegyzéssel szállt be a köztársasági elnökről szóló közéleti diskurzusba ByeAlex. Az énekes sosem rejtette véka alá, hogy nagy állatbarát, és ezt újból megmutatta. Ezúttal azt vetette fel közösségi oldalán, hogy akár egy macska is betölthetné az államfői tisztséget Magyarországon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós kórházban van, de nem tudják megműteni [2026-07-20]

A humorista régóta csuklással küzd.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós ismét kórházban van: [2026-07-20]

Galla Miklós nemrégiben arra kérte a követőit a közösségi oldalán, hogy imádkozzanak érte. A népszerű humoristát már 2025 ősze óta hullámokban gyötri egy rendkívül kínzó, makacs csuklás, amely az utóbbi időben ismét súlyosan felerősödött. Most ismét kórházba került, de elárulta, hogy nem tudja, mi vár rá.

Meghalt a világhírű és legendás basszusgitáros [2026-07-19]

59 éves korában elhunyt Jennifer Finch, az L7 legendás basszusgitárosa. A zenész agydaganat következtében vesztette életét. A zenekar közleményében mély fájdalommal búcsúzott tőle, kiemelve, hogy Finch heves szellemisége, humora és kreativitása nemcsak a zenekar zenéjét, hanem mindannyiuk életét is meghatározta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Somló Tamás csak nevetett a halálon [2026-07-19]

Tíz évvel ezelőtt egy igazi legendát veszítettünk el ezen a napon. A Locomotiv GT énekese és számos sikeres dal szerzője, Somló Tamás 2016. július 19-én türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség következtében halt meg Budapesten. Halálával hatalmas űrt hagyott maga után a hazai zenei életben, és azok szívében is, akik tisztelték, ismerték és szerették. Demjén Ferenc még a róla szóló életrajzi könyvében is kendőzetlen őszinteséggel, páratlan humorral emlékezett vissza felejthetetlen zenésztársára és barátjára, akivel nemcsak a színpadot, hanem életük legőrültebb pillanatait is megosztották.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Végre megmutatta a nyilvánosságnak! Ő Ember Márk ritkán látott húga [2026-07-18]

Ember Márk ezúttal betekintést engedett a magánéletébe: egy humoros videóban húgával, Lénával és egy másik családtaggal szerepel, a felvétel pedig pillanatok alatt nagy sikert aratott a közösségi médiában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sebestyén Balázs mindenkinek beszólt, akinek csak lehetett, milliókba került [2026-07-18]

Sebestyén Balázs közel harminc éve a magyar média egyik legismertebb arca. A rádiós és televíziós műsorvezető ma, július 18-án ünnepli a 49. születésnapját, pályafutása során pedig nemcsak humorával és szókimondó stílusával került a figyelem középpontjába, hanem olyan kijelentésekkel is, amelyekből országos botrány, nyilvános vita vagy akár hatósági eljárás is lett. Volt, hogy a médiatanács bírságot szabott ki a műsora miatt, máskor állatvédők vagy civil szervezetek háborodtak fel a szavain, de olyan is előfordult, hogy ismert embereknek szólt be nyilvánosan. Összegyűjtöttük a legismertebb eseteket....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Július végén Xboxra is befut a szuperhősös munkahelyi kaland, a Dispatch [2026-07-17]

Az AdHoc Studio narratív kalandja humorral, stratégiai döntésekkel és különc szuperhősökkel igyekszik kitűnni a műfajból.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pottyondy Edina: Xi-Jjártó azzal érdemelte ki a BYD-s kegyelemkenyeret, hogy elárulta a hazáját [2026-07-16]

A humorista szerint Szijjártó Péter munkaköre nem változik: ugyanúgy kínai érdekekért kell lobbiznia, valamint az EU-t és Magyarországot tönkretennie.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós: Imádkozzatok értem! [2026-07-14]

Hírt adott magáról a szenvedő humorista.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pottyondy Edina: Le kell vágni a polip összes csápját [2026-07-14]

A humorista-politikai influenszer szerint van egy fontos különbség a Tisza és a Fidesz alkotmányozása között.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Pokoli rokonok sztárja újabb térdműtéten esett át [2026-07-13]

Varga Ádám színész ismét térdsérüléssel küzd, ezúttal a jobb lábát kellett műteni. Instagram-bejegyzésében humorral és hálával osztotta meg követőivel a rehabilitáció eddigi szakaszát, kiemelve az orvosok, ápolók és szerettei támogatását. A színész szerint a sérülés talán egy jel volt arra, hogy lassítson és önmagára figyeljen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mennyire ismeri a 84 éves Harrison Ford életét? Tegye próbára magát a kvízünkkel! [2026-07-13]

Harrison Ford neve egyet jelent a kalanddal, a humorral és a karizmatikus hősökkel. Az 1942-ben született színész pályája nem indult könnyen: a filmes áttörés előtt színpadi munkásként és asztalosként dolgozott A sors különös fordulata, hogy éppen ennek a munkának köszönhetően került kapcsolatba George Lucasszal, aki tőle rendelt konyhaszekrényeket, majd a rendező annyira megkedvelte, hogy egy filmszerepre is felkérte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Feketébe borult a magyar humorista szíve: mély a gyász [2026-07-12]

Megszakad a szív.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-11]

Szeptember 3-én lép fel Budapesten az amerikai stand-up új generációjának egyik legígéretesebb tagja, Sam Morril New York-i komikus, aki már 24 évesen a Comedy Cellarban humorizált. A rákkal ő sem viccelődhetett, de egy feldugott ujjas poénja lemehetett a CBS-en.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Testvérháború: családja nélkül ünnepli 50. születésnapját Bagi Iván [2026-07-11]

Hamarosan az 50. születésnapját ünnepli Bagi Iván, aki a kerek évfordulóra nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is igyekszik felkészülni. A humorista komoly életmódváltásba kezdett, mert úgy érzi, ez jelenti számára az utolsó esélyt arra, hogy még hosszú, egészséges életet élhessen. A jeles alkalom azonban minden bizonnyal családi ünneplés nélkül telik majd, hiszen közte és testvérei között az elmúlt években egyre mélyebb lett a szakadék. Noha többször is próbáltak közeledni egymáshoz, a kapcsolatukat máig nem sikerült rendezni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ő Peller Anna és Mariann édesapja: irtó cuki videó került ki róla [2026-07-10]

Peller Anna és Peller Mariann édesapja egy szívmelengető videóval hódította meg az internetet, amelyet Anna lánya, Annabella készített. A felvételen a nagypapa látható, amint unokája instrukciói alapján otthoni tornagyakorlatokat végez, miközben a kislány narrációja teszi még szórakoztatóbbá a jelenetet. A családtagok közötti szeretetteljes és humoros kapcsolat ismét megmutatkozott, a követők pedig nem győzték dicsérni a nagypapát lelkes részvételéért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-06]

A humorista tárgyalásra készül, ahol maga látja el a védelmét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vitába szállt Pottyondy Edinával Márki-Zay Péter felesége: Még egy 16 év nem kell ennek az országnak [2026-07-06]

A humorista szerint a politikai polip semmibe veszi a népakaratot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lakatos László elmondta, ki indította el a humorista pályáján: [2026-07-04]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Verebes István elárulta, min kellene még javítania Magyar Péternek [2026-07-02]

Verebes István író, rendező és humorista őszintén beszélt a hazai közélet állapotáról, Magyar Péter politikai szerepléséről, az elszámoltatás és a bosszú közötti különbségről, valamint a szerinte régóta reformra szoruló magyar színházi rendszerről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hofi Géza-kvíz: teszteld, mennyit tudsz a magyar humor ikonjáról! [2026-07-02]

Kevés magyar előadó gyakorolt akkora hatást a hazai humorra, mint Hofi Géza. A legendás humorista évtizedeken át szórakoztatta a közönséget utánozhatatlan stílusával, éles társadalomkritikájával és olyan poénjaival, amelyek közül sok mára a magyar köztudat részévé vált. Hofi nem csupán vicceket mesélt: egy-egy előadása egyszerre volt kabaré, szatíra és korrajz, miközben mindig pontosan érzékelte, mi foglalkoztatja az embereket. A cikkben található kvízzel az ő születésnapjának évfordulója előtt tisztelgünk!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Geszti Péter most mindent kitálalt a házasságáról, ilyen a kapcsolata a feleségével [2026-07-01]

Humorral és őszinteséggel mesélt házasságáról Geszti Péter és felesége, Ditz Edit. A házaspár egy rendezvényen beszélt arról, hogyan működik a kapcsolatuk a magánéletben és a közös vállalkozásban, miközben azt sem titkolták, hogy a munkamegosztásban egyértelműek a szerepek: Geszti szerint a családban és a cégben is Edit a főnök.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Farkasházy Tivadar odaszúrt Majkának az új Heti Hetes miatt [2026-07-01]

A humorista igyekezett
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem hagyta szó nélkül az új Heti Hetest Farkasházy Tivadar: Majkának is üzent [2026-07-01]

Farkasházy Tivadar szerint a megújult Heti Hetes egészen más, mint az egykori sikerműsor. A humorista az új csapatnak és Majkának is üzent.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nádas György és fiainak örökösödési háborúja: mit mond az ügyvéd a jogszabályokról? [2026-07-01]

Ahogy arról korábban írtunk, Nádas György humorista a nyilvánosság előtt panaszolta el, hogy kitagadták őt a fiai, és az unokáit sem látta egy éve. Mindez szerinte azért történt, mert nem osztozott a gyerekeivel az anyai örökségén.

Farkasházy Tivadar üzent Majkának: nem tagadja, ezt gondolja valójában a megújult Heti Hetesről [2026-07-01]

Farkasházy Tivadar 17 éven át, a műsor korábbi évadaiban végig tagja volt a Heti Hetesnek. A 2026-os szériában már nem szerepel a humorista, aki Majkának és az új gárdának is üzent. Bár elismeri az új szereplők igyekezetét, úgy érzi, a megújult formátum már nem képes reprodukálni azt a fajta humort és szellemi színvonalat, ami az ő generációjukat jellemezte.

[2026-06-30]

Badár Sándor büszke lehet a fiára, Tamásra, aki ugyan örökölte az édesapja színpadi jelenlétét, mégsem lépett a nyomdokaiba. A fiatalember a bűvészet világában talált rá önmagára, a népszerű humorista pedig kifejezetten örül ennek. Badár megkönnyebbült, hogy ezzel elkerülhették azokat a fojtogató összehasonlításokat, amelyek a híres apa-fia művészpárosokat oly gyakran megmérgezik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós: ismét segítséget kér rajongóitól [2026-06-30]

Galla Miklós, a népszerű humorista, újra a nyilvánossághoz fordult, hogy anyagi támogatást kérjen. Tavaly ősszel már hasonló helyzetbe került, amikor közüzemi tartozásai és megélhetési nehézségei miatt rajongói és pályatársai segítségére szorult. Most ismét komoly pénzügyi gondokkal küzd, miközben egészségügyi problémái sem enyhültek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sokkoló dolgokat mondott Nádas György fia, kitálalt az eltűnt milliókról [2026-06-30]

Nádas György családi konfliktusa újabb fordulatot vett. A humorista idősebb fia, Zoltán most saját verzióját mondta el arról, miért szakította meg a kapcsolatot az édesapjával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-06-30]

A humoristának bár már napok óta nincsenek tünetei, nem tud dolgozni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nádas György fiának sokkoló állítása, miért szakított végleg apjával: eltűnt milliók, lenyúlt lakás [2026-06-30]

Újabb fejezetéhez érkezett a Nádas család nyilvánosság előtt zajló konfliktusa! Nádas György humorista idősebbik fia, Zoltán a Blikknek mondta el saját verzióját a történtekről, amely több ponton is árnyalja édesapja napokkal ezelőtti nyilatkozatát. Nádas György akkor arról beszélt, hogy édesanyja halála és az örökség körül kialakult feszültségek miatt mindkét fia megszakította vele a kapcsolatot. Zoltán azonban azt állítja, hogy édesapja nemcsak semmibe vette a nagymamája akaratát, hanem annak tudta nélkül több millió forintot is leemelt a bankszámlájáról
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nádas György fia meglepő bejegyzést írt az apjáról: a humorista nem az igazat mondta szerinte [2026-06-30]

Nádas György fia megszólalt az apja kijelentése kapcsán, a posztjában ellentmondott a humoristának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megszólalt Nádas György fia a családi viszályról, keményen reagált édesapja keserű nyilatkozatára [2026-06-29]

Nádas György nemrégiben egy interjúban vallott arról, hogy tragikus családi dráma árnyékolja be az életét. Édesanyjának halálát követően az örökség körül kialakult konfliktus miatt a népszerű humoristával mindkét fia megszakította a kapcsolatot. A fájdalmas viszály következtében Nádas egy ideje már az unokáit sem láthatja. Bár a történtekről nem akart megszólalni, Nádas Gábor Dávid most közösségi oldalán reagált édesapja keserű szavaira.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nádas Györggyel szóba sem állnak a fiai, unokáit se látta egy éve: az örökségen vesztek össze [2026-06-29]

Nádas Györgyöt az örökség miatt tagadták ki fiai a családból, íme a humorista szívszorító vallomása.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-06-28]

Áprilisban ünnepelte 25. házassági évfordulóját Varga Izabella színésznő és férje, Lendvai Zoltán rendező. Az ezüstlakodalom nem csupán egy hosszú kapcsolat mérföldköve, hanem egy olyan közös történet ünnepe, amelyet szeretet, humor és kitartás szőtt át. Az elmúlt negyed évszázadban számos kihívással néztek szembe, de kapcsolatuk titka talán éppen abban rejlik, hogy mindig közösen építkeztek, és sosem hagyták ellaposodni a szerelmüket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fábry Sándor elárulta, mi a legnagyobb vágya [2026-06-25]

Fábry Sándor, a magyar televíziózás és a humor egyik ikonikus alakja 13 év után búcsút int a közmédiának, ezzel együtt pedig a nevét viselő Fábry című műsor is megszűnik. A humorista azonban nem tervezi, hogy visszavonul, sőt, tele van tervekkel: az önálló estjeivel továbbra is járja az országot és a határon túli magyar közösségeket. Megszólalt a gyermekeiről és a tanulásuk finanszírozásáról is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aranyosi Péter csak altatóval tudott aludni a Karinthy-gyűrűs botrány után [2026-06-25]

Tavaly júniusban megfosztották a Karinthy-gyűrűjétől Aranyosi Pétert, aki a rangos elismerést még 2017-ben vehette át a Magyar Rádió Márványtermében. Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. azzal indokolta a döntést, hogy a humorista korábbi kijelentései gyűlöletkeltésre alkalmasak, és erősítik a romákkal szembeni előítéleteket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Váratlanul összefutott Arnold Schwarzeneggerrel Sebestyén Balázs Budapesten: így hagyta faképnél a világsztár [2026-06-25]

Sebestyén Balázs humoros történetben számolt be arról, hogyan próbált közös fotót készíteni Arnold Schwarzeneggerrel, aki jelenleg Budapesten tartózkodik egy forgatás miatt. Az ismert rádiós műsorvezető a közösségi oldalán osztotta meg, hogy sikerült lencsevégre kapnia a bicikliző színészt, igaz, csak hátulról. A történet részleteit másnap a Rádió 1 reggeli műsorában mesélte el, ahol kiderült, hogy a találkozás nem egészen úgy alakult, ahogyan azt tervezte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy Sándor annyira maga alatt volt, hogy alig mert kiállni a színpadra: [2026-06-25]

A Duna Azt beszélik című műsorának nyári szünet előtti utolsó adásában a világot foglalkoztató humoros trendek mellett komolyabb témák is szóba kerültek. Nagy Sándor, Jászai Mari-díjas színművész, a műsor egyik sztárkommentelője őszintén mesélt élete egyik legnehezebb időszakáról, amikor egy hajszálon múlt, hogy nem lépett színpadra.

[2026-06-24]

Lakatos Laci humorista nem vállalta a szereplést az idei Nyerő Párosban, döntését pedig egyértelműen azzal indokolta, hogy nem szeretné a családját ilyen mértékben kitenni a nyilvánosságnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Farkasházy Tivadar megrendítő vallomása: "Mimit pótolni lehetetlen" [2026-06-22]

Farkasházy Tivadar, az ország egyik legismertebb humoristája, 56 év boldog házasság után veszítette el feleségét, Mimit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hatalmas űr tátong Farkasházy Tivadar szívében: [2026-06-22]

Farkasházy Tivadar, az ország egyik legismertebb humoristája őszintén mesélt a mindennapjairól, a Heti Heteshez fűződő emlékeiről és a jövőbeli terveiről. A 80 éves humorista most a családja és barátai körében próbálja feldolgozni a felesége, Mimi elvesztését, akivel 56 éven át éltek boldog házasságban. Bár a gyász nehéz terhet ró rá, a szerettei támogatása és a múlt emlékei erőt adnak neki a mindennapokhoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Még mindig megállíthatatlanul csuklik Galla Miklós [2026-06-20]

Sajnos továbbra sem érkeztek biztató hírek Galla Miklós állapotáról: a népszerű humoristát makacs, szűnni nem akaró csuklás gyötri, amely hónapok óta megkeseríti mindennapjait. A kellemetlen és rendkívül ritka tünet nemcsak fizikailag megterhelő számára, hanem a mindennapi életvitelét is jelentősen megnehezíti. Egyelőre az sem látszik pontosan, mikor kerülhet sor arra a műtéti beavatkozásra, amely reményt adhatna a teljes felépülésre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Liptai Claudia nem akarja, hogy kikacsintgasson a férje: "Nem lehet a feleséged pöttyedt, mert pikk-pakk lecserélsz" [2026-06-19]

Liptai Claudia és Pataki Ádám nemcsak a magánéletben, hanem a nyilvánosság előtt is szívesen osztja meg mindennapjaik humoros és olykor kritikus pillanatait. Az ÉdesKettes című műsor legutóbbi adásában a pár egy könnyed, mégis tartalmas beszélgetés során engedett bepillantást életükbe, amelyben mostanában Ádám új életmódja, a ketogén diéta és az időszakos böjt kapja a főszerepet. A cukrász őszintén beszélt arról, hogy korábbi elhízása a szakmájából adódó hedonista életmód következménye volt, és most célul tűzte ki, hogy egészségesebb szokásokat alakítson ki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leköpte Gyurcsány Ferenc portréját, Terry Black beperelte [2026-06-08]

Fábry Sándor több mint három évtizede meghatározó alakja a magyar szórakoztatóiparnak, ám a pályafutását számos olyan ügy kísérte, amely komoly közéleti vitákat váltott ki. Bár a rajongói szerint sokszor csak provokatív humorról volt szó, a kritikusai úgy vélik, több alkalommal is túllépte a jó ízlés határait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A közmédia átalakítása utolérte Fábry Sándor műsorát is, lekerül a képernyőről a humorista [2026-06-08]

Információk szerint a stáb egy részétől már elbúcsúztak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bizarr baleset érte Pindroch Csabát: [2026-06-07]

Egy váratlan és fájdalmas balesetről számolt be humorral átszőtt posztjában a népszerű színész, Pindroch Csaba. A salgótarjáni születésű művész a közösségi oldalán osztotta meg rajongóival, hogy milyen sérülést szenvedett. Két marakodó kutya közé nyúlt be, amelynek egyfelől orvosi kezelés, másfelől egy különleges gyűrűmentő-akció lett a vége.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 31 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    terhes szexpartner    Viki pribelszki    telefonsex ingyen    Szexpartner    Bicikli    masszazs udvarhely    Budapest apartments for rent    Kabul sárkányai Budapest felett    Párkány szex    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    hB    Ii    sweet.tv    fauszt    szexpartner fauszt   

Most keresik: Szexpartner    sturovo sex partner    Viki pribelszki    terhes szexpartner    Kabul sárkányai Budapest felett    Bicikli    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    Sex udvarhely    hB    Ii    sweet.tv    parkany sexpartner    telefonsex ingyen    fauszt    szexpartner fauszt    masszazs udvarhely    Párkány szex   

Belföldi hírek | Bulvár hírek | Dívat | Hírek | Külföldi hírek | Sporthírek |

Főoldal  | Hirdetés feladás

PageRank ikon ingyen Topsites automatikus bannercsere program - Kontraszt Produkció www.canga.hu :: Toplista :: Statisztika :: Bannercsere ::

Ingyenes apróhirdetés feladás képekkel
Ingyenes Apróhirdető
Aprósztár - ingyenes apróhirdetések

Ingyenes apróhirdetés feladás képekkel, gyorsan, egyszerűen, regisztráció nélkül.
Ingyenes apróhirdetések.

Kulcsszavak:ingyenes,hirdetés,apróhirdetés,apró,ingyenes apróhirdetés,ingyen,apró hirdetés,apróhirdetés ingyenes,hirdetés feladás,ingyenes hirdetés,hirdetés ingyen,hirdetés ingyenes,hirdetés apró,ingyen apró,ingyenes hirdetésfeladás,állás,ingatlan,

google-site-verification: google4a1a86ed54989594.html

174.548 megjelenés az elmúlt
24 órában
3.830 partner oldalon
Hirdessen itt

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2026 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (768)